Miért is jó a 'spoonerizmus' avagy Nagymamáink kedvenc ételei, ha hagynák, hogy az unokák főzzenek.

Sunday

húsvéti nyúl ragusítva

íme a nyúl a cilinderből.




szóval vettem a tescóban két darab félkilós nyulat, combok nélkül, kifilézve. szegényke elég furcsán nézett ki a kicsomagolás után, ti. a gerince melletti részt leszámítva tök lapos, úgyhogy azon gondolkozom, legközelebb raguhoz inkább combot és gerincet kell venni, mert az jobban hasznosítható.
lemostam, letisztogattam és feldaraboltam kockákra, aztán elővettem a hozzávalókat, amik ezek:

egy nagy fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
friss rozmaring
kakukkfű
tejszín (kb. 3 dl)
só, bors
olívaolaj, vaj
száraz fehérbor (nekem tokaji furmint volt)

felforrósítottam a vajat meg az olajat egy edényben, és rádobtam a húst. addig sütögettem, amíg ki nem fehéredett (bár inkább barnás lett, mint fehér). aztán mellétettem a jó apróra vágott hagymákat meg az apróra vágott zöldfűszert, és még egy kicsit sütögettem. (lett a húsnak egy kis leve, úgyhogy nem kapott oda.) később felöntöttem a borral (mondjuk 2-3 decivel?), megsóztam-borsoztam, levettem takarékra a lángot, befedtem a lábost, és jó sokáig (nem emlékszem pontosan, de talán 2 óráig) pároltam.
sajnos a szaftja nagyon elpárolgott - rutinosabb szakácsok meg is mondhatnák, hogy csináljam, hogy maradjon neki, vagy azt külön is lehet/szokás?. csomószór ez a bajom az ilyen húsos cuccokkal, hogy nem lesz elég a szaft, pedig sztem attól tud a legjobb lenni. emiatt néha még felöntögettem borral.
amikor megpuhult a hús, beleöntöttem a tejszínt, még egyet rottyantottam rajta, és aztán jól bekajáltunk belőle.

10 Comments:

Blogger Salamonz said...

minden elismeresem! szaft, nehez ugyde szerintem nem kell alt ennyi ideig fozni, es akkor marad, meg lehet kicsi vizzel idonkent lottyinteni, csak kivanja persze. + szerintem olyasmi zoldsegek mint pl paradicsom is segithetnek, persze csak ha szeretik benne az ilyesmit. en kalacskakat sutottem, kepek is vannak, minnya jon! kisannat meg nagyon varom ide is meg mg-re is!!!

6:11 AM

 
Blogger althea said...

hát a főzési időn sajnos nem lehet spórolni, mert rágós marad a hús, de vizet adtam hozzá sutyiban. a zöldségek jó ötlet, a paradicsomon gondolkoztam is...

1:29 PM

 
Blogger althea said...

na feltöltöttem a képet - hát nem sok minden látszik rajta, de bizonyítéknak jó lesz :)

2:06 PM

 
Blogger iszting said...

tisztelem es becsulom magat!! en ezt egyeløre nem merem meg. mentsegemre nem is eszem. akkor viszont tyotyot illeti a legnagyobb tisztelet es megbecsultseg!
es fulei nem voltak a tecsos nyulnak? azon mar csomot gondolkoztam, h az emberek mi alapjan dontik el, h milyen hust egyenek s milyet nem? ugye ertem (ez egy alapkerdes, ugye)miert gusztustalan macskat enni, de nyulat nem? es az allaton belul melyik reszet? nem lehet, h pont a nyul fule a legfinomabb, csak valamiert azt nem szokas enni? jo, belatom, faraszto vagyok, de ha valakinek van otletre es kedve, valaszoljon, please!

3:19 AM

 
Blogger althea said...

a fül az porcos, szóval max. rágcsálni lehet :). az meg, hogy mit eszünk, sztem pusztán szokás és kultúrkör kérdése, lsd. egyes népek esznek kígyót-békát-macskát-kutyát-patkányt-tengerimalacot is. na meg ugye nálunk már bejáccik az egészségesség mint szempont, én ezért disznót pl. szinte soha nem eszem, csak felvágott meg néha szalonna (imádom!), ilyesmik formájában.
legközelebb egyébként a szürkemarhát szeretném kipróbálni :).

6:20 AM

 
Blogger iszting said...

saram, csakis mangalicat egyel, mert az ØSMAGYAR!:-) meg a magor-uzletlanc is batran ajanlja. de telleg, egesz erdelyben ezt hallgattuk, bazmeg (nem te, sara, es elnezest:-).

7:13 AM

 
Blogger althea said...

és egyébként a mangalica azon kívül, hogy MAGYAR, (érted, MAngalica), még tökre egészséges is, mert telítetlen zsírsavak vannak benne, szemben a többi gyesznyó telített zsírsavjaival (nem tudom, milyen megoszlásban, hogy csak telítetlen van neki, vagy vegyesen), szóval télleg jó kaja :).
az egyik kedvencem a mangalicából készült gyulai kolbász. na persze eddig csak ennyi mangalicát ettem. (tök vicces, hogy mindezt egy vegának magyarázom, hehe.)

12:07 PM

 
Blogger iszting said...

tuttam am, h egeszseges, csak vicces, ahogy a magor-mozgalom terjedesevel gombamod szaporodnak a mangalica-fetisisztak is (maj`meselek, vagy inkabb jobb, ha nem, h ugyanazok, akik zokogtak a hazsongardi temetøben -pontosan nem ertettem, miert is, mert szuletett errøl a temetørøl egy szep magyar vers valaha, vagy tobb ok is volt, amirøl en esetleg lemaradtam- harcosan argumentaltak a mangalica mellett.:-). de ha finom, lelkuk rajta s jo etvagyat kivanok:-)!
p.s.: hogy nez ki egy mangalica, ugyanugy, mint egy diszno, vagy vannak megkulonboztetø jegyek?

12:36 PM

 
Blogger althea said...

asszem szőrösebb, meg olyan hurkásak a hájai.

5:01 AM

 
Blogger althea said...

tévedtem, nem hurkás, ellenben elég cuki

5:03 AM

 

Post a Comment

<< Home